Skip to Content

Határtalanul! 2016

Iskolánk hetedik osztálya június 9-11-én erdélyi kiránduláson vehetett részt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjában kiírt pályázatának támogatásával.
Az első napján a Partiumban barangolhattunk, jártunk Nagykárolyban, ahol a Károlyiak csodálatosan felújított kastélyának megtekintése után a református templomban felidéztük bibliafordítónk, Károli Gáspár emlékét. Az egykori Arany Szarvas fogadó épületénél felidéztük azt a bizonyos 170 évvel ezelőtti szeptember 8-át, mikor Petőfi megismerkedett Szendrey Júliával. A zilahi Wesselényi-emlékmű megtekintése után Érmindszenten, az Ady szülőházánál tett kitérővel ért véget ez a tartalmas nap.
A rövid kirándulás mindkét éjszakáját a Székelykő lábánál, festői környezetben elterülő Torockó Europa Nostra-díjjal kitüntetett parasztházaiban töltöttük. A második napon a gyerekek számára talán legnagyobb élményt nyújtó tordai sóbánya következett. Mátyás szülővárosa, Kolozsvár nevezetességeinek felkeresése után, Szent László nyomdokain haladva a Tordai-hasadék rejtelmei következtek volna, ám a csoport nyakába zúduló égi áldás csak a hasadék bejáratának megtekintését tette lehetővé. Különleges élményt adott a második este tett látogatás a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Kis Szent Teréz nevét viselő torockói gyermekvédelmi központjában. Az iskola közössége jelentős adományt gyűjtött össze a házban nevelkedő 26 gyermek számára, melyet jó szívvel át is adtunk.
Az hazautazás napja sem szűkölködött programokban. Délelőtt Nagyenyeden a vár, a vártemplom, s persze a híres Bethlen Kollégium megtekintése után a magyarok ellen 1848 decemberében a felheccelt románok által elkövetett vérengzés áldozatainak emlékművénél idéztük fel a történelem gyászos napjait. Gyulafehérváron a várban tett sétát, s a székesegyház megtekintését követően az őrségváltás látványos ceremóniája bűvölte el a gyerekeket. Vajdahunyad várában a Hunyadiak jelentős tetteinek felidézését a méltánytalan környezet, a szervezetlenség sem tudta feledtetni. Végül Kőmíves Kelemen gyászos emlékű dévai várának romja, majd az aradi vértanúk hányattatott sorsú emlékműve zárta az igen tartalmas három napot.